A montenegrói nyaralóm új polcrendszerrel felszerelt

Nemrégiben megörököltem egy házat a montenegrói tengerpart szívében, Budva város melletti Bečićin. Tökéletes az elhelyezkedése, gyalogosan is át tudunk sétálni Budvára, az óvárosba, meginni egy italt, stb., azonban távolabb vagyunk a nagy nyüzsgéstől, így kellemesen tudunk pihenni, valamint a partszakasz tisztább és rendezettebb, mint a mellette lévő városban. Autóval könnyen elérhető az északi és a déli partszakasz is. Jól ismerem ezt a helyet, hiszen sokat jártunk le gyermekkorunkban nagybátyámhoz, volt hogy egy egész nyarat is itt töltöttünk, és nem bántam. Most ahogy ott álltam abban a kis nyaralóban, visszahozta a szép gyermekkori emlékeket.

Csupán egy gond volt vele, óriási káosz uralkodott a szobákban, sok-sok felesleges holmival. Szét kellett válogatnom, hogy mik azok a dolgok, amik maradhatnak és mik azok, amiket ki kell selejtezni. Azt követően pedig helyet kell találnom a megmaradó dolgoknak is. Ismerősöm egyszer említette, hogy egy cég által készítettet polcrendszert vásárolt, és nagyon meg van elégedve velük, mert rozsdamentes fémből készültek, így könnyen tisztíthatóak nedves törlőkendővel is, valamint a polcrendszer méretezését is egyeztetik előtte, így tökéletesen illeszkedik a neki kijelölt területhez.

Rögtön írtam is ismerősömnek és megkértem, hogy küldje át az elérhetőségeket. Először elküldte a cég weboldalát, ami részletesen ír minden egyes polcelemükről, valamint a minőségellenőrizés által elnyert díjukról. Ezen elismervények után megbizonyosodtam róla, hogy valóban jó minőségű és elismert termékekről van szó. Rendelkeznek karos állványrendszerrel, galéria rendszerrel, többszintes polcrendszerrel, fémpolcokkal, raklapos állványrendszerrel, gördíthető polcrendszerrel, önhordó polcrendszerrel és kereskedelmi polcrendszerrel, így mondhatom igazán nagy volt a választék. Nem is tudtam dönteni, így amikor hazaértem, felhívtam a weboldalon megadott telefonszámot, és segítséget kértem, a tökéletes polcrendszer kiválasztásához. Ők óriási szakértelemmel és türelemmel próbáltak segíteni nekem, pontos méreteket megadva, pedig kiszámolták, hogy milyen és mekkora polcos elem felelne meg – mindezt teljesen ingyen tették. Ajánlottak egy árat is, ami nekem teljesen megfelelt, így megrendeltem tőlük a rozsdamentes acél fémpolcomat, amit magam is könnyen össze tudok szerelni, anélkül, hogy külön mestert hívjak hozzá. Miután elkészült, díjmentesen házhoz szállították és kértem tőlük, hogy rögtön a kis kombiba rakják, ugyanis jön velem Montenegróba.

Miután megérkeztem a nyaralóba, máris nekifogtam a polcrendszer összeszereléséhez. Volt azért tömegük a fém elemeknek, azonban annak ellenére is viszonylag könnyen össze tudtam rakni a polcrendszert. Letisztítottam gyorsan és könnyedén a polcok felületét, majd szétpakoltam a megmaradt holmikat. A polcrendszer teljesen stabilnak és jó teherbírásúnak tűnt. Nem féltem, hogy leszakadna a polc a cuccaimmal. Miután végre kész voltam és elrendeztem a kis nyaralót, főztem egy finom kávét magamnak és kiültem a teraszomra, ami a tengerpartra néz. Eközben bepötyögtem ezt a pár sort, ugyanis úgy éreztem meg kell osztanom veletek ezt a kiváló polcrendszert és annak ár-érték arányát. Úgy gondolom, annyira jól jártam a céggel és szolgáltatásukkal, hogy ezentúl is igénybe veszem őket és rendelek egy polcrendszert magyarországi kis otthonomba is. Hálás vagyok barátomnak ezért a jó tanácsért és a cégnek is e tökéletes kivitelezésért.