A szomszédom megint csak utazgat…

Micsoda életútja van a szomszédomnak! Amikor 10 éve odaköltözött hozzánk, még nem tudtam, hogy kivel áldott meg a sors. Azóta ámulva figyelem, hogy egy ember mennyi mindennel tud foglalkozni életében, ha vállalkozó és nem fél új dolgokba belevágni. Mikor odaköltözött még biológus kutató volt; akkoriban végzett frissen az egyetemen és még nem érdekelte annyira a pénz, szülei vették neki a házat is és nem gondolta, hogy élni bizony drága dolog és néha fájdalmas is. Így hamar rájött, hogy kutatóként nem igazán fog tudni hódolni rengeteg hobbijának, melyek között (hogy csak párat említsek) volt falmászás, gitározás, fényképezés, vadkempingezés, na és persze az utazgatás országról-országra. Az első néhány itthon töltött év után hamar elkezdett körbe-körbe vándorolni a világban, gyakran hónapokig itt hagyva üresen a lakását, máskor kiadta vadidegen külföldi erazmuszos diákoknak, akiktől aztán aludni sem lehetett gyakran, legalábbis addig amíg az egyik szomszéd (persze én erről semmit nem tudok) ki nem hívta rájuk a rendőröket.

inverter napelemVállalkozott külföldön és belföldön is, úgy váltogatta a magánvállalkozásának a feladatkörét, mint mások a fogkeféjüket. Közben beszerzett egy lakókocsit, mellyel időnként, amikor éppen itthon tartózkodott, beállt a ház elé parkolni. Ilyenkor csodájára jártak az emberek a lakókocsinak, hogy kívül is micsoda látvány volt; hogy belül hogy nézett ki, arról csak találgatni tudtunk. Tele volt matricákkal, mindenféle festéknyomokkal; ám ami a legszembetűnőbb volt rajta, az a napelemekkel megpakolt teteje volt. Először nem akartam hinni a szememnek, azt hittem, hogy ez nem is megoldható. De mikor sikerült ők elkapnom amint elment hazulról, elmondta, hogy igazából csak dísznek van ott, mert egy ideje már elromlott. Egy ideig napelemekkel és inverter napelemekkel foglalkozott és gondolta, kipróbálja, működnének-e a kocsija tetején. Leesett állal hallgattam; ez az ember egy igazi őrült zseni volt. Vad ötletei voltak és mindenbe belevágott, amiről úgy gondolta tetszene neki és egy kis pénzt is kereshetne vele. Azt hiszem irigyeltem őt egy kicsit. Én már évek óta ugyanazon a munkahelyen voltam, de nem volt merszem váltani, arról meg, hogy szakmát váltsak hallani se mertem.

Különösen a napelemes ötlete tetszett nekem; én is régóta gondolkodtam rajta, hogy napelemet kéne a házam tetejére szerelni, úgy sem tetszett nekem soha a tetőm színe. Megkérdeztem tőle, van-e valami javaslata, hogy hol kezdjem a keresgélést; ezt a weboldalt ajánlotta. Mikor megnéztem a honlapot, csak tovább nőtt bennem a csodálat ez iránt a fickó iránt; én már azt sem tudtam, hogy mi az az inverter napelem, nem hogy ezeket installálni és érteni hozzájuk. Ő meg egyszer csak gondolt egyet és a téma szakértőjévé vált pár éve. Nekem az, hogy valakinek el tudjam magyarázni, miért éri meg neki a napelem inverter, lehetetlen feladatnak tűnt, amihez hónapokat kéne fizikát tanulnom. De a weboldal szerint még pénzt is lehet keresni vele, hogy napelem invertereket használjunk a házunkhoz, valamilyen módon visszatáplálja a fölös elektromos áramot a hálózatba és azt jóváírja a szolgáltató. Érdekes. Azt hiszem, amint hazaért a szomszéd Montenegróból, segítséget kérek tőle, hogy lenne érdemes ebbe az egészbe belevágni. Na persze az ki tudja mikor lesz. Ha bejön ott az élete, lehet, soha nem jön már haza… ő ilyen ember. De ő az én szomszédom.